7. fejezet

Üdvözletem Mindenkinek!


Ahogy a legutóbbi bejegyzés alkalmával ígértem, az elmúlt hetekben tapasztalt széthullásomról osztom meg gondolataimat.
1 hónap alatt 2 betegállomány, ezen kívül a munka körül tapasztalható bizonytalanság és a társkeresésben átélt sorozatos kudarcok miatt mentálisan és fizikálisan egyáltalán nem állok a helyzet magaslatán.
A fizikai problémák leginkább fáradékonyság formájában jelentkeznek; emellett többször is megesett, hogy éjjel rosszul aludtam, ill. semmihez nem volt kedvem.
Érzem, hogy ez az állandó mélypont kikészít; és bár voltam múlt héten szabadságon, nem sikerült semmilyen módon feltöltődnöm.
Február végén, március elején torokgyulladás, magas láz és fejfájás kínzott, e hét szerdán pedig a bal kezem fájdalma miatt kerültem kényszerpihenőre.
A kezem azóta szépen javult, viszont lelkileg sehogy sem tudom magam összerázni.
A fizikai értelemben tapasztalt fáradékonyságnál vélhetően a változékony idő is szerepet játszik, de biztosabb, hogy a mentális gondjaim járják át a testem, amik miatt gyakran vagyok fáradt és kedvetlen.
Leginkább a munkahelyi gondok kavartak be nekem, mert nem tudom, hogy következő hónapban is fogok-e dolgozni, vagy kereshetek új helyet - ez pedig egyáltalán nem egyszerű.
Nemcsak azért, mert protekció nélkül nehéz munkahelyet találni, hanem azért is, mert félő, hogy a korábbi munkanélküli időszakom elkezd kísérteni.
Ennél is nagyobb gond, hogy szélesebb körben nem szeretek beszélni a gondjaimról, mert gyakran csak okoskodást és közönyösséget tapasztalok magam körül.
Könnyű mondani: "Keresni kell.", "Oldd meg a problémádat!", "Csak az nem talál munkát, aki nem akar." és még folytathatnám....
Csupa felszínesség, amit a külvilágban gyakran tapasztalok.
Néhány (vagy inkább sok) ember úgy beszél, mintha könnyű lenne állást találni és bele sem gondolnak, milyen érzés partvonalon kívülre kerülni.
Ugyanakkor elismerem, hogy vannak bizonyos hiányosságaim, amik megnehezítik a dolgomat - pl. többet agyalok, mint cselekszek; de úgy vagyok vele, hogy értelmetlen lépéseket nem (szívesen) teszek.
Mindegy, van néhány reménysugár a közeljövőt illetően, de amíg ez nem biztos, addig főhet a fejem.
A társkeresés problémáit egy korábbi részben részletesen leírtam, így bővebben nem kommentálom.
Jelenleg ezen a téren nagy a pangás, épp a szétcsúszott lelki világom miatt.

A felsorolt gondok miatt sokszor nem tudom, mibe fogjak bele, ill. a folyamatokat milyen sorrendben végezzem el; így joggal érezhetem azt, hogy nem tudom, hol áll a fejem.

Mostani írásom kissé tömörre és rövidre sikeredett, de a lényeget tartalmazza.
Azonban ennél is fontosabb, hogy az írás hatására kissé felengedtem; már nem nyomasztanak annyira a dolgok.
Persze ettől a bajok még nem tűntek el; a következő napokban/hetekben dől el, hogy sikerül-e mindenre megoldást találni.

További Kellemes Délutánt Mindenkinek!