5. fejezet

Üdvözletem!


Legutóbbi írásom alkalmával (enyhén szólva) magam alatt voltam, ami sajnálatos módon a blogírásomra is kihatott.
Még ma délelőtt is elég nyomott voltam, de ahogy múlt az idő, a rossz kedv is fokozatosan eltűnt :)
Jelen helyzetben már egész derűs vagyok és próbálom a gondokat ilyen-olyan módon enyhíteni, több-kevesebb sikerrel.
A rossz hír az, hogy ez az enyhítés (orvosi nyelven mondva) csak tüneti kezelés, mivel a problémák okait nem szünteti meg; ehhez több és mélyebb energia befektetésére van/lenne szükség....
A legutolsó írásomban (az előzőekhez képest) nagyobb szerepet kapott a társkeresés, mint az eredeti téma (el nem fogadás, meg nem értés), de mégis ki kellett vesézni, elvégre a két téma sok tekintetben egy szálon fut.
A derűs hangulat jóvoltából másképp látom a dolgokat; ugyanakkor a párkereséssel megfogalmazott pesszimista meglátásom nem igazán enyhült.
Persze voltak sikerélményeim a szebbik nem képviselőivel, de összességében továbbra sem állok jól.

Most a társkereső oldalakat, pontosabban az ott szereplő hölgykínálatot veszem górcső alá.
Maguk az oldalak elég változatosak: némelyik oldal még jónak és áttekinthetőnek mondható, némelyik viszont áttekinthetetlen, bonyolult vagy csak szimplán sz*r.
Abban viszont megegyeznek a "jó" és "rossz" oldalak, hogy a kínálat nők terén finoman szólva is siralmas.
Tele vannak az oldalak hiányosan, esetleg nem a valóságnak megfelelően kitöltött adatlapokkal, de az sem elhanyagolható szempont, hogy egyes hölgyek meglehetősen visszatetsző írásokat tesznek közzé, ill. többen eléggé el vannak szállva maguktól.
Visszatetsző írásra egy példa:
"Ha otthon laksz anyukáddal, Ő csomagolja a hamidat, kelt reggel, nem tudod, mit akarsz az életedtől..., inkább haladj tovább!" - idézet a Startrandiról.
Hát no comment!
Bevallom, 27 évesen még velem is előfordul, hogy anyu készíti el a kajámat, de szerintem ebben semmi rossz nincs.
És mindez nem egyenlő azzal, hogy valaki egy vajas kenyeret sem tud elkészíteni; úgyhogy nem illik a két dolgot egy kalap alá venni.
Kérdem én: mi rossz van abban, ha valaki még a szüleivel lakik?
Annak nem lehet párja, vagy hogy a lótúróba gondolják ezt egyesek???
Amikor ilyeneket olvasok, gyakran felháborodok (persze csak magamban), hogy mivé lett ez a világ.
Ilyenkor óhatatlanul azt gondolom, hogy a mai hölgyvilágnak nem társ kell, hanem egy két lábon járó pénztárca/hitelkártya/bankkártya - ha azt nézzük, hogy a mai világban minden a pénzről szól, akkor nincs mit csodálkozni.
Erre van egy kitűnő idézet a Bikini egyik vadonatúj dalából:
"Egy eszement világban élek valahol Európában
Ahol a nyugat a zsírjába fullad, a kelet a nyomorúságába
Ahol gazdagnak szabad csak lenni
A szegénynek meg kell halni"

Itt a hangsúly a 3-4. sorban van, miszerint a szegénység üldözendő.
Azzal még nem is lenne baj, ha megfelelő eszközökkel lenne felszámolva; ehelyett csak tovább nő a gazdag - szegény rétegek közti különbség.
Hogy ez kinek és miért jó, nem sikerült rájönnöm.
Mindenesetre elég sötét jövőkép tárul elénk, ha mindent a pénz mozgat - beleértve az eredeti témául szolgáló társkeresést is.

Az adatlapokon gyakran olvasni az "ideális jelölt" rovatban olyanokat, amik nemcsak ellenszenvesek, hanem felszínesek is.
Csak néhány példa: sportos testalkat, felsőfokú végzettség, magas termet, legyen saját lakás/ház, autó, magas fizetés.
Hogy is mondjam: a hajam égnek áll, mikor ilyeneket olvasok; és néha bosszankodok, hogy miért nem rendelkezem egyik adottsággal sem.
Nyilván könnyebb lenne a dolgom, de akkor mind gyakrabban találnának meg az üresfejű, önmaguktól elszállt egyének.
A fentebb felsoroltak mellett az olyan elvárásokat is diszkriminációnak tartok, mint a "ne legyen otthonülő, ne legyen lusta, ne legyen visszahúzódó stb."
Joggal írhatom, hogy mindez diszkrimináció, hiszen ha valaki ilyen tulajdonságokkal bír, de emberileg egy nagy bunkó, akkor mindezen jellemzők egy kalap sz*rt nem érnek.
És ami még jellemző a Kedves Nőkre, hogy jobban buknak a nagy dumás egyénekre akkor is, ha az a bizonyos férfi egyén nem az, akinek mondja magát.
Nem számít nekik, ha az illető hazudik; csak legyen lehengerlő szövege.
A magamfajta "szürke egér" (legalábbis külsőleg) az nem kell, mert nem látványos.
Az is egy tipikus tulajdonság, hogy a nőknek gyakran sír a szájuk, ha az általuk istenített "szépfiú" ejti őket vagy rosszul bánik velük - ebből gyakran azt szűröm le, hogy a nők (tisztelet a kivételnek) szeretnek szenvedni.
Ezt látszik alátámasztani az a tény, hogy némelyik akkor is a kiválasztott férfi mellett marad, ha az mindennap félholtra veri, megcsalja őket ill. bármilyen disznóságot csinál.
Mit lehet szeretni egy agresszív, verekedős személyben?
Talán az a titok nyitja, mint az állatvilágban? - mely szerint az ilyen férfiak töltik be a domináns hím szerepét.
Ha ez így van, akkor esélytelen vagyok mindennemű kapcsolatra.

Fentebb írtam a leggyakoribb elvárásokról.
Ezek közül kiemelném a felsőfokú végzettséget.
Találkoztam már olyan leírással, amiből ordított, hogy az adatlap gazdája szerint csak az számít okosnak és intelligensnek, aki egyetemet/főiskolát végzett.
Ez a valóságtól eléggé távol áll, ugyanis az iskolai végzettség és az intelligencia az két külön dolog, ergo nem egyenesen arányosak egymással.
Ugyanis nem ritka, hogy valaki max. középfokú végzettséggel (8 általános, érettségi, szakmunkás...) okosabb az átlagnál, míg egy többdiplomás egyén hülyébb, mint a seggem.
Gyanítom, hogy azért is fontos a felsőfokú végzettség, mert aki ilyennel rendelkezik, annak nagy eséllyel (?) magas a fizetése, esetleg saját lakással/autóval rendelkezik.
Értem én, hogy fontos a biztos háttér, de párválasztásnál az ilyennek nem lenne szabad szempontként megjelennie, hisz óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mi kell a nőnek?
Férfi kell, vagy egy két lábon járó pénzeszsák?

A magas termet és a sportos testalkat szokott még nagyon kiakasztani; aki alacsony vagy középmagas, ill. nem sportol, az már nem is ember???
Vagy hogy gondolják ezt egyesek?
Ha pedig ilyeneket olvasok, hogy "legyen társas, ne legyen visszahúzódó, otthonülő, lusta", akkor "eszem-f*szom megáll" - hogy "klasszikustól" idézzek.
Mitől jobb egy társas ember, mint egy kevésbé társas?
Nem is tudom, minek kérdezem, elvégre a lehetséges okra rájöttem: a legtöbb földi halandó eléggé egysíkúan gondolkodik ezzel kapcsolatban (is) - eszerint aki társas ember, az vidám és kiegyensúlyozott, míg a kevésbé társas csak egy megkeseredett, életunt, búvalb*szott remete lehet.
Ez a meglátás elég sokmindenben sántít; elismerem, nem vagyok a világ legvidámabb embere, de elsősorban nem azért vagyok lehangolt, mert társaságba ritkán járok - mindig is magamnak való voltam, ennek ellenére jól érzem magam a bőrömben.
A probléma ott van, hogy sokan nem hajlandóak így elfogadni.
Miért akarnak engem megváltoztatni?
Ez a kérdés már régóta rejtély számomra.
A lustasággal nem tudom, mi a probléma, hogy sok nő számára negatívum.
Semmivel nem rosszabb, mint Duracell-nyuszinak lenni.
Hogy valaki visszahúzódó/visszafogott, az sem olyan tulajdonság, ami elől menekülni kellene.
Egy férfinak ugyanúgy van lelkivilága, ill. legalább ugyanannyi joga van kimutatni az érzelmeit, mint egy nőnek.
Nem értek egyet azzal az idejétmúlt, primitív meglátással, hogy az érzelmek kimutatása (pl. sírás, félelem) egyenlő a gyengeséggel.
Éppen ellenkezőleg: az érzelmek kimutatása erősebbé tehet - legalábbis emberileg mindenképp.
Persze velem is gyakran megtörténik, hogy nem mutatom ki, amit érzek (sokszor elfojtom), de ennek inkább a hátrányait érzem.

Nincs még vége a gondolatoknak, csak már elálmosodtam; ilyenkor nehezebb alkotni.
Folyt. köv.

Jó Éjszakát Mindenkinek!