9. fejezet

Szép Jó Estét Mindenkinek!


Legújabb fejezetem témája a magány, ami az elmúlt napokban/hetekben többször is érintett nem kis bosszúságot okozva.
Egyik korábbi fejezetemben részletesen írtam a párkeresés problémáiról; ehhez kapcsolódik a mostani fejezet.
Nem titkolom, a társkeresési kísérleteim rendre kudarcot vallanak; főleg amiatt, mert úgy vélem, a másik nem tagjai képtelenek/nem hajlandóak elfogadni és megérteni engem úgy, ahogy vagyok.
Emellett az is gondot okoz, hogy az utóbbi időszakban több olyan esettel is találkoztam, amikor 1-1 párjelölt teljesen más fázisban élte az életét, mint én.
Mindez annyit jelent, hogy több csaj inkább a családalapításra és a gyerekszülésre összpontosított, nyilván azért, mert már túl voltak/vannak olyan dolgokon, amiken jómagam még nem estem át (önállósodás, karrier, nagy utazások, továbbtanulás, bulizós korszak stb.).
A felsoroltak közül nekem a bulizós korszak szó szerint kimaradt az életemből; leginkább azért, mert sohasem volt rá igényem, ill. jobban szeretem a csendes elfoglaltságokat.
Persze a baráti találkozókra nem mondok nemet, ha az időm engedi.
A továbbtanulás is kimaradt, mert az általános iskola utolsó 2 éve, ill. a középiskolák nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna (ennek legfőbb oka, hogy akkor nem találtam önmagam).
Az önállósodás fontosságáról nem kell beszélnem, hisz mindannyian tudjuk, miért fontos.
A karrierre nem azért helyezek nagy hangsúlyt, mert annyira karrierista lennék (mivel őket hajlamos vagyok önzőnek titulálni), hanem azért, mert eddigi pályafutásom nem nevezhető egy sikertörténetnek.
Sajnos a tanulás és a karrier az, ami eddig nem hozott számomra sikert, leginkább a saját hibáim miatt.

Visszatérve az eredeti témához: magányosnak lenni elég rémes dolog.
Ez nem összetévesztendő az egyedülléttel, amire mindig van igényem; persze nem viszem túlzásba.
Ha lenne egy párom, akivel megoszthatnám minden jó és rossz élményemet, akkor jóval kisebb lenne az egyedüllétre vonatkozó igényem.
De - mint az látható - nem igazán sikerül olyat találnom, akivel teljesen egy hullámhosszon vagyunk.
Tovább tetézi a gondokat, hogy az udvarlás terén kissé kiestem a gyakorlatból, így az esélyeim némileg romlottak.
A másik problémám, hogy úgy érzem, a belső tartalmam igazából senkit nem érdekel és többen voltak, akik azt mondták, hogy változzak meg.
Eszemben sincs, mivel az egyéniségem hozzám tartozik; változtatni nem tudok rajta, legfeljebb finomítani.
A finomításra, frissítésre szükségem van, mert számos zavaró hibával vagyok tele, ami miatt úgy érzem, több hibám van egy átlagos emberhez képest.
Nemrég olyanra is volt példa, hogy egy kedves ismerősömmel lelkiekben közel kerültünk egymáshoz, holott az egyéniségünk és a partnerrel szembeni elvárásaink eléggé különbözőek.
Ennek ellenére úgy tűnt, lesz belőle valami, ám végül mégsem teljesedett be a dolog.
Nem ez volt az első ilyen/ehhez hasonló esetem: többször is elbuktam már amiatt, hogy nem vágtak egybe a felek elvárásai (az eddigi párkapcsolataim is részben emiatt értek véget).
Sajnálatos módon ilyen esetekben többször is beleestem abba a hibába, hogy csak a köztünk lévő hasonlóságokra összpontosítottam, míg a különbségeket nem (igazán) vettem figyelembe.
Örülök ugyan, hogy rájöttem e nagy (?) hiányosságra, de úgy vélem, mégsem jutottam vele sokra.
Emellett az is problémát okoz számomra, hogy már nem tudom, milyen módon ismerkedjek.
A társkereső oldalakban már nem bízom, mert rengeteg olyan lány van rajta, akik csak heccből vagy épp barátkozásból regisztrálnak (többnek van párja is), ill. a legtöbb adatlap semmitmondó, esetleg nem tükrözi a valóságot.
A munkahely úgyszintén kiesik, mert ott minden fiatal hölgyemény foglalt, ill. nem az eseteim.
Ismerősi körben is csak kevesen vannak, akik jók lennének, ill. lenne realitása egy kapcsolatnak.
Így nem meglepő, ha a párkeresést már sokadjára is feladtam, hiszen azt vettem észre, hogy hiába küzdök és teszek valamit, mégsincs eredménye.
Erről leginkább a kedves hölgyvilág tehet; és nem azért írom ezt, mert annyira tökéletes lennék, hanem azért, mert nem értékelnek engem igazán.
Úgy érzem, hogy az emberségem, a természetem, az igényességem és az egyedi stílusjegyeim sajnos nem elegendőek ahhoz, hogy felkeltsem bárki érdeklődését annyira, hogy tartós, akár életre szóló kapcsolat alakuljon ki.
Egyáltalán a belső értékek miért nem elegendőek egy kapcsolathoz?
Mi kell ahhoz, hogy sokkal érdekesebb legyek?
Mi az, ami hiányzik belőlem?
Miért fogok ki sűrűn olyan csajokat, akik sok dologban különböznek tőlem?
Miért fogok ki olyanokat, akiknek már a gyerekvállalás jár az eszükben?
Komoly kérdések, melyekre már jó hosszú ideje keresem a válaszokat, de még nem sikerült megtalálnom.
Csak egy dolog biztos: a magány egyre jobban ellep, és félő, hogy nem fogok belőle kilátszani.

Befejezésként annyit írnék, hogy az eddigi fejezetekhez hasonlóan ez is tömény pszichológiai anyag, ami hűen tükrözi mindazt, amit átélek a mindennapokban.
Nagyon örülnék neki, ha a párkapcsolati gondjaim is megoldódnának, hiszen ha az ember mellett van valaki, aki igazán szereti, tiszteli, megbecsüli, megérti és elfogadja őt, akkor biztosan jobban érzi magát.

Szép estét és jó éjszakát Mindenkinek!