17. fejezet

Sziasztok!


Örömmel jelentem, hogy blogom mai része az eddigiektől eltérően jóval vidámabb és derűsebb lesz :)
Az utóbbi hetekben (esetleg hónapokban) rengeteg (nagyrészt jogos) kritikát kaptam arra vonatkozóan, hogy túl sokat foglalkozom a negatív élményeimmel, ami miatt csak őrlődök és nem tudok a szarból kijönni.
Elismerem, a negatív hullámok végeláthatatlan rengetegét vonzottam be, amivel Rátok is rossz hatással voltam.
Igaz, nem szándékosan történt mindez, hanem eluralkodott rajtam a fájdalom, ami az elmúlt évek során ért.
Mivel ez még csak az első internetes naplóm, és amikor belefogtam ennek megírásába, több olyan dolog történt, ami miatt tele voltam tüskével.
Akkor azt gondoltam, hogy jobb, ha ezen rossz élményeket kiírom magamból, ami legtöbbször segített: kissé megkönnyebbültem :)
Utólag azt gondolom, jobb lett volna olyan témával kezdeni, ami sokkal vidámabb, de ilyesmi eszembe sem jutott, hiszen váratlan dolgok jöttek közbe, ami többé-kevésbé megzavart.
Ennek tükrében úgy vélem, némi átgondolatlanság (vagy nevezzük rossz választásnak?) miatt született meg blogom, ami a negatív és keserű tartalom ellenére egy kevés bemutatóval is társul.
Voltaképp a személyiségemet és a gondolkodásmódomat szerettem volna közelebb vinni másokhoz; ami nagy szónak tekinthető, mert elég zárkózott vagyok és bizony elég sokan nem fogadnak el ill. nem értenek meg.
Az előző részekben ezeket sokszor megírtam; utólag rájöttem arra, hogy a dolgokat többé-kevésbé sikerült felfújnom, azaz sokkal sötétebbnek láttam azokat, mint amilyenek voltak.
Ebben külön köszönetet érdemel 2 kedves ismerősöm (Melinda és Edit), akik szintén vezetnek blogot; örök hálám Nektek ezúton is! :)

Az elmúlt hét elején még eléggé hullámzó volt a hangulatom, de aztán fokozatosan elkezdett javulni; mára már egészen felszabadultam.
Szó ami szó, elég hihetetlen, hogy már nem egy széthullott, lepusztult, begyöpösödött, erőtlen embernek érzem magam, hanem meglepően összeszedettnek tűntem :D
Persze túlzás lenne azt állítani, hogy teljesen rendbe jöttem, de úgy érzem, jó úton haladok efelé; jelenleg felújítás alatt állok :)
Hogy milyen módon jutottam el idáig?
Először is fel kellett tárnom a hibákat és mindazt, ami az elmúlt 15 évben történt: ezt eleinte egyedül csináltam (több-kevesebb sikerrel), de később már ismerősök segítségével; utóbbival jobban boldogultam, bár így sem volt könnyű dolgom, hisz a vélemények sok esetben eltérőek voltak, ami több esetben eléggé zavarba hozott.
Részben ennek folyománya volt, hogy az eddigi írásaim túlzottan negatívra és olykor szívfacsaróra sikerültek - egyrészt az aktuális helyzetet mutattam be vele, másrészt könnyíteni akartam magamon.
Emellett vártam ezzel kapcsolatban véleményeket, mert bármit is írtam eddig, két alapvető cél vezérelt: az egyik, hogy tényszerűen és hitelesen bemutassam önmagam, a másik pedig az, hogy elfújjam magam körül a mocskot és rendbe hozzam mindazt, amit elrontottam.
Közben persze váratlan és kevésbé váratlan gondok hátráltattak, de úgy vélem, mostanra eljutottam odáig, hogy kimásszak a mocsárból, amibe nagyon könnyen belefulladhattam volna.
Ennek ellenére volt valami (ill. valakik), ami/akik segítettek abban, hogyan lehet jól kijönni.
Mivel a lelkem kissé érzékeny bizonyos dolgokra, így megesett, hogy apróságokat is nehezen viseltem el, ill. jobban kijött rajtam a fájdalom, mint egy átlagos embernek.

A feltáráson és a véleményeken túl belefogtam apróbb dolgokba, amik kimozdítanak majd ebből a monotonságból.
Az apróbb dolgok leginkább a szabadidős tevékenységeimet jelölik, amik közül sokat elhanyagoltam ill. nem túl változatosan űztem.
Mivel anyagilag továbbra sem vagyok eleresztve, így csak kisebb dolgokat tudok űzni: itthon az olvasás, internet, filmek, zenehallgatás, a szabad ég alatt pedig kisebb séták és fotózás.
Amint sikerül rendbe jönnöm, mindezeket már nagyban is űzni fogom; ugyan kell hozzá némi idő, de már érzem, hogy meglesz ;)
Persze mindez nem érne semmit, ha nem osztanám meg mindezeket valakivel.
Ez alatt nem csupán a lehetséges nagy Ő-t értem, hanem minden kedves családtagot, rokont, barátot, kollégát, egyéb ismerőst is, akiket kedvelek :)
Csak most jövök rá, hogy az élményeket nem kizárólag egy párral lehet megosztani/átélni, hanem szinte bárkivel, akivel van valami közös téma.
Arra is rávilágítottam, hogy ebben a témában túlságosan is a párválasztásra fókuszáltam, ami miatt mindenki mást elhanyagoltam; ezért kissé lesül a bőr a pofámról, de higgyétek el, nem volt szándékos.

Hosszú út vezetett idáig, hogy társasabb és nyitottabb legyek, de úgy tűnik, sikerülni fog a dolog ;)
Annál is inkább, mert ha nem lennétek vagy nem ismernélek Titeket, talán még feleannyit sem érnék, mint most.
Régen nem tartottam ezt fontosnak, mert akkor a magányos hősök voltak a példaképeim, akik egymaguk képesek leküzdeni a problémákat (veszélyes helyzetek, ellenségek stb.).
Volt idő, mikor azt gondoltam, ilyen "természetfeletti" képességekkel én is rendelkezem, de az Élet sajnos nem egyszer megcáfolt.
Persze vannak dolgok, amiket egyedül is meg bírok tenni ill. jobb szeretem az élvezetes dolgokat magam csinálni, de számos olyan dolog adódott, ami segítség nélkül nem ment volna.

Összefoglalva a helyzetet: azt kell mondanom, hogy már rég éreztem magam (ennyire) jól :)
Ennyi küzdelem, gyötrődés és reménytelenség után már látom, hogy visszanyerhetem egykori formámat, amit 15 éve kergetek.
Persze ebben a hosszú időszakban is voltak jó szakaszok, de azok leginkább csak interglaciális jellegűek voltak: kb. annyira, mint jégkorszakban a meleg éghajlat :)
Most viszont valami új kezdődik: hamarosan egy teljesen felújított kivitelben találkozhattok velem személyesen vagy virtuálisan :)
Külsőleg nem számíthattok radikális változásra (kivéve, hogy többet mosolygok majd); az igazi változások belül lesznek :)
Ne várjatok nagy csodát, hiszen még sokat kell tennem, így nem ígérhetem meg, hogy már holnap minden rendben lesz; annyi viszont biztosnak látszik, hogy már csak idő kérdése és a pozitív hullámok legyűrik a negatívat :)
Hozzáteszem, a személyiségemnek is szüksége van kisebb változásokra, hogy z múlt rossz eseményei ne forduljanak elő újra; ha mégis ér valami csapás, akkor minél előbb talpra álljak és győzzek.
Bízom benne, hogy ebben Rátok is számíthatok több-kevesebb mértékben.

Kívánok Nektek Kellemes Estét és Jó Éjszakát! :)

16. fejezet

Szép délutánt Mindenkinek!


Az előző rész óta átértékeltem bizonyos dolgokat, így mostani írásom nem lesz olyan keserű.
Ugyanakkor számottevő javulásról sem tudok beszámolni, hiszen azóta is kétségek között őrlődök a mindennapi életben.
Mint az előző rész(ek)ben írtam, anyagi gondokkal küzdök, amely (bizonyos hozadékokkal együtt) igencsak lenullázta az életkedvemet.
E téren annyi változás van, hogy a pénzügyi problémák hamarosan rendeződnek; hogy mikor, azt egyelőre homály fedi.
Ennek hatására sikerült kissé megnyugodnom, viszont az egyéb gondok miatt igen szétszórt vagyok továbbra is.
Egy kedves ismerősöm szerint önértékelési zavarokkal küzdök, ami az elmúlt 15 évben igencsak megkeserítette és rossz irányba terelte az életemet.
Az előző 2 napban ugyan jó kedvem volt és meglepően összeszedettnek éreztem magam, de a mai napon ennek nyomát sem éreztem; egész nap hervadt voltam annak ellenére, hogy jól aludtam.
Apropó alvás: már régóta küzdök alvászavarokkal, így nagy szó, ha kipihenten és derűsen kelek fel.

Visszatérve az önértékelési zavarokra: jó sokáig tartott, mire sikerült megfejtenem, hogy ilyen problémákkal küzdök; korábban csak sötétben tapogatózás és értetlenség lett úrrá rajtam, ill. nem ismertem fel, hogy mentális gondokkal küzdök.
Arról már régóta tudtam, hogy az önbizalmammal gondok vannak, de (őszintén bevallva) a mai napig sem sikerült rájönnöm arra, hogyan orvosolhatnám a problémát.
Ennek egyik legfőbb tünete, hogy a párkeresésben rendre kudarcot vallok - így joggal érezhetem, hogy senkinek sem kellek.
A sok negatív élmény hatására gyengült meg az önbizalmam, és az önbecsülésem is odavan.
Most is nagyon kedvetlennek érzem magam; olyannyira, hogy írás közben a szavak is alig jönnek.
Az elmúlt napokban (talán 1-2 hétben is) a munkára is többé-kevésbé kihatott ez az állapot; nem egyszer volt, hogy az egész naptól elment a kedvem.
Bár vannak nagyszerű emberek, akiknek beszélhetek a gondjaimról, valaki mégis hiányzik, akinek szó szerint elsírhatnám a bánatom és tényleg jóban-rosszban kitartana mellettem (cserébe én is mellette).
Van is valaki, akit szívesen magam mellett látnék, de nem merek ilyen szétroncsolt állapotban belekezdeni egy újabb kapcsolatba azért, mert félek, hogy az sem lenne tartós.
Az eddigi kapcsolataim ugyanis csak hónapokig tartottak, amit részben az én instabil állapotom okozott.
Voltak persze egyéb okok is, de minden esetben más és más.

Időközben az is kiderült, hogy az elmúlt évek kudarcaiba teljesen belefáradtam és szükségem lenne egy igazán kiadós pihenésre; lehetőség szerint jó lenne egy pár napos kirándulás valahol vidéken, de a jelenlegi helyzetben ennek nem sok realitása van.
Mint említettem, az anyagi problémák megoldása még várat magára, valamint az ingatag időjárás sem teszi lehetővé, hogy lehessen tervezni; ez pedig a hangulatomon is megmutatkozik.

Az önértékelési zavar nem merül ki az önbizalomhiányban, az ingadozó hangulatban és az alvászavarban: gyakran zavart vagyok, aminek következménye az időnkénti dadogás, szóismétlés, összefüggéstelen beszéd.
Ugyanígy zavarba jövök ill. lefagyok egy-egy kérdés, kérdőre vonás okán; emellett a felém irányuló kritikákat, hangos és csúnya szavakat mellre szívom, amitől rosszabb lesz a kedvem és magamba fordulok.
További gond, hogy a mások által elvárt határozottság is hiányzik belőlem, aminek következménye, hogy gyakran nem tudok (helyesen) dönteni, valamint 1-1 szituációban úgy elbizonytalanodok, hogy szó szerint törnöm kell a fejemet, mit is kell tenni (újabban a munkám során is számtalanszor kerültem ilyen helyzetbe).
Ettől viszont a szégyenérzetem is hatalmas méretet öltött.

Igazán kár, hogy nem tudlak Titeket megörvendeztetni valami újdonsággal, ami ráadásul még pozitív hangvételű is lenne, de meglátásom szerint a helyzet addig nem fog javulni, amíg valami jó nem történik.
Ezzel kapcsolatban állandó kételyeim vannak, mert még mindig nem tudom, hogy mindezen hogyan javíthatnék: nekem kell-e tenni valamit, vagy megvárni.
Előbbit illetően nincs semmilyen ötletem, utóbbihoz pedig már se kedvem, se türelmem nincs.
Így viszont marad ez a köztes állapot, ami nyilvánvalóan engem minősít és nem fest rólam pozitív képet.
Na, megint sikerült önmagam jól lehúzni; nem is tudom, hová fog ez vezetni.
Bár korábban írtam, hogy egy esetleges összeomlás elkerülhető lenne, most viszont úgy tűnik, még közelebb kerültem hozzá.
Attól tartok, mindenképp meg fog történni és csak idő kérdése, hogy mikor.
Ennek ellenére mégsem tűnik úgy, hogy a környezetem komolyan venné a dolgot (1-2 kivételtől eltekintve).
Ezért sem beszélek/írok róla mindenkinek, mert úgy érzem, cserébe nem kapnék valódi segítséget, csak a "jól" bejáratott süket szövegeket, aminek semmi hasznát nem veszem.
Talán erős túlzás, amit írok, de ezt is részben a bizonytalanság szülte: nem mindenkiről tudom, hogyan reagálna erre a helyzetre.

Összességében tehát elmondhatom, hogy a helyzetem nem javult semennyit, de az életkedvem egy kicsit visszatért (nem gondolok már arra, hogy jobb lenne meghalni).
Viszont továbbra is rejtély, hogyan fogom magam kivágni ebből a reménytelen helyzetből.

További Szép Estét Mindenkinek!