11. fejezet

Sziasztok!

Ma egy rendhagyó írással jelentkezem, mely az eddigiekhez képest jóval vidámabb és személyesebb lesz.

Elsősorban arról írok, hogy bizonyos dolgok (pl. járművek, zeneszámok, filmek, hobbik stb.) miként lettek a kedvenceim.

A legtöbb kedvencemmel még életem nagyon korai szakaszában kerültem össze ilyen-olyan módon, így ilyen szempontból nem sokat változtam azt eddigi 27 év alatt.

Első olvasatra úgy tűnhet, mintha kicsi koromban jegeltek volna és csak nemrég lettem kiolvasztva :D

A valóságban persze nem így volt; több dolog egy idő után eltűnt belőlem vagy hosszabb-rövidebb időre háttérbe szorult, majd a későbbiek során visszatértek hozzám.

Ezek közé tartozik egyik kedvenc időtöltésem, a fényképezés.

Az egész talán ott kezdődött, hogy kicsi koromban volt egy játék fényképezőgépem; erre személyesen nem emlékszem, csak a rólam készült fotók alapján.

Készült rólam olyan kép is, ahol anyu fényképezőjét veszem a nyakamba (persze a tokjába csomagolva és gondosan bezárva).

Fotózgatni még nem fotózgattam, legfeljebb a játékmasinával ügyeskedtem.

Ezután eléggé eltávolodtam a fényképezőgépektől, egészen 2002 (vagy 2003) karácsonyáig, amikor az ajándékom épp egy (filmes) fényképezőgép volt :)

Eleinte alig került a kezembe a gép, de később már elég sokat használtam.

A rendszeres használat kezdete nagyjából 2004-re tehető és egészen 2007-ig alkottam vele; a gép persze megvan, csak használaton kívül.

Ennek oka, hogy a filmek előhívása elég drága, és a kapacitásuk is korlátozott, így 2008 áprilisa óta már digitális gépet használok.

Ez idő alatt több mint ezer fényképet készítettem, elsősorban kirándulásokról, családi eseményekről és persze járművekről.

Apropó járművek: legkedvesebb időtöltésem a tömegközlekedés, mellyel szintén elég korán sikerült megbarátkoznom.

Eleinte csak a villamosok, a metró és a vonatok hoztak lázba, a többi járművel szemben (busz, troli, HÉV, földalatti) elég távolságtartó voltam, de az idők során őket is sikerült megkedvelnem.

Volt idő, mikor a fényképezőkhöz hasonlóan tőlük is kissé tovasodródtam; ugyan foglalkoztam velük, de eléggé háttérbe szorultak, mígnem 2002-ben újra közel kerültem a tömegközlekedési járművekhez - és azóta is ők töltik ki a szabadidős tevékenységeim nagy részét :)

Még egy dolog van, amivel ugyanilyen utat jártam be: ez pedig nem más, mint a zene.

Mint azt sokan (?) tudjátok, én az igényes zenét szeretem, ami igazán dallamos és a szövege alapján biztos, hogy valamiről szól.

E tekintetben a magyar rockzenét részesítem leginkább előnyben, hiszen számos együttes olyan számokat írt, melyek a mai napig népszerűek, ill. ma is van mondanivalójuk.

Ezek a legendák elsősorban a 70-es/80-as években születtek, amikor még tudtak jó zenét gyártani.

E számokkal igen korán megismerkedtem: apa igen sokszor hallgatott rádiót/magnót, így az általa hallgatott számok egy idő után az én fülembe is eljutottak.

De ez még nem minden :)

Még a Lehel utcában laktunk, amikor meglettek az akkor nagy durranásnak tekinthető Videoton cuccok: erősítő, deck és hangfalak.

Viszonylag korán megtanultam őket kezelni (hála anyuéknak), így nem egyszer én raktam be kazettát a magnóba; elmondhatom tehát, hogy már akkor is rockzenét hallgattam - persze akkor még fogalmam sem volt, mit hallgatok :)

Egy jól csengő dallam elég volt, hogy valamit megszeressek :)

Többek között kedvenc együttesem, az EDDA Művek számait is hallottam akkoriban, ami (utólag visszagondolva) nagy hatással volt rám.

Később (ahogy kevesebbszer hallottam őket) eltűnt belőlem ez is, de újból megtaláltam.

Ha az emlékeim nem csalnak, 15 éves koromig kellett várnom, hogy az EDDA visszatérjen az életembe.

6-7 éves koromban valahogy a magyar nóták felé fordultam (vélhetően a rokonság jóvoltából :D), később Demjén Ferenc számait hallgattam (főleg a Szerelemvonatot), majd 13-14 évesen az Animal Cannibals volt a menő.

Mint kiderült, mindez útkeresés volt, vagy valami hasonló.

15 évesen egyik nap épp a kazetták közt kotorásztam, mikor (valamilyen régi emlék folytán) kezembe került az EDDA 1. albuma.

Kissé meglepett, amikor megnéztem a kiadás dátumát (1980); viszont amikor betettem a magnóba és meghallgattam, különös dolog történt velem: szó szerint magával ragadott az egész :)

Ahogy a Minden sarkon című számban elhangzik: "És jött egy furcsa érzés, vad erővel elkapott."

Ha vad erővel nem is, de magába szippantott ez a világ: azóta minden nappal egyre jobban és jobban érdekelt az EDDA: a történetük, az összes album/szám, a tagok stb.

3 alkalommal a koncertjükön is kint voltam; szavakkal nem tudom kifejezni, milyen varázsa volt/van :)

Voltaképp a közlekedés világa is ugyanígy magába szippantott: egyre több és több információt akartam megtudni az egyes járművek típusairól, jellemzőiről, ill. a városi/országos hálózatokról, hogy melyik járat merre megy, milyen megállói vannak....

Többé-kevésbé sikerült megtudnom a dolgokat, de azt hiszem, még sok feltáratlan rész van hátra :)

Az eddigiekhez képest jelentéktelennek tűnik és hosszabb időre távolodtam el tőle, de nem szabad megfeledkezni egy kedves reklámarcról, "akit" sokszor láttam (teljesen véletlenül) a TV-ben.

Ő nem más, mint a Skála Kópé.

Akkoriban a Skála menő üzletnek számított, mára nem sok maradt belőle.

Persze számomra a boltok eléggé mellékesek voltak, hisz gyerekfejjel valahogy jobban lekötött a figura, mely vidámságával és megjelenésével örökre belopta magát a szívembe.

Mindezen sokat dobott, hogy volt nekem egy Kópé-babám, mely akkoriban igen népszerű volt.

Sajnos ő már nincs meg, viszont 1-2 fénykép őrzi az emlékét :)

Nem tudom pontosan, mikor kerültem távol eme kedves lénytől és arra sem emlékszem, hogy jött elő belőlem az a rajongás, amit régen éreztem.

Ha minden igaz, néhány archív felvétel idézte fel bennem az emlékeket, és amióta van itthon internet, azóta többször is vadásztam Skála-videókra.

Szerencsére több videót is találtam a Skála-reklámokról, így időnként úgy érezhetem, mintha visszamentem volna az időben :)

Ugyanezt érzem akkor is, amikor egykori lakóhelyünkre, a 13. kerületi Lehel utcába vetődöm.

Mai szemmel persze sok dolog másabbul hat, de mikor arra járok, van valami, ami édes emlékekről mesél.

Mindezek miatt olyannak tűnhetek, mint egy felnőtt testbe zárt gyerek, hiszen a fentebb felsorolt dolgokat jobbára életem akkori szakaszában szerettem meg.

Azt viszont máig nem értem, hogy tudtam tőlük évekre eltávolodni, de a lényeg, hogy visszataláltam hozzájuk és most már semmi szín alatt nem engedem el őket.

Persze vannak újabb keletű jellemzőim, hobbijaim és kedvenceim is, de róluk majd később ;)

A következő részben is a korai gyermekkorról írok néhány gondolatot.

Ezt kiegészítem azzal, amit egy kedves ismerősöm nemrég gondolt rólam; ehhez kapcsolódva a párkeresést is kicsit belekeverem.

Nem mintha a korai éveimnek sok köze lenne az egyik legnagyobb problémámhoz, de úgy vélem, hogy a máig őrzött gyermeki léleknek köze lehet ahhoz, hogy a másik felemet még nem találtam meg.

Félreértés ne essék: nem akarok megváltozni, ill. az énemet eldobni; csupán válaszokat keresek.

Jó éjszakát és Kellemes hétvégét Mindenkinek!